Borbás Zoltán és Horváth Nóra közös blogja

BORBÁS ZOLTÁN ÉS HORVÁTH NÓRA KÖZÖS BLOGJA

Hogy miért éppen parázsőrző? Ennek több oka is van. Először is itt vannak a KÁLYHÁK. Egy jó kályha, mely sokáig őrzi a parazsat, még akkor is meleget sugároz, ha már nem lobog benne a tűz.
Másrészt itt vannak az ILLUSZTRÁCIÓK. Míg a kályhák testünket, addig a rajzok a lelkünket melegítik. A papíron vonalak, színek formájában parázslik tovább az alkotói tűz. Akárcsak a lakásunkat színesítő apró, KEDVES TÁRGYAKban, egy-egy képkeretben, tükörkeretben, órában.
És ha belegondolunk, mi magunk is parázsőrzők vagyunk. Őrizzük az élet melegét, óvjuk, védjük, tápláljuk tüzét.

2012. május 27., vasárnap

Mag-mese (kiadót keres)


2011-ben készítettünk Zolival egy közös mesét az Aranyvackor pályázatra. Az Aranyvackor két évente ismétlődő megmérettetés íróknak és illusztrátoroknak. Együtt lehet indulni egy illusztrált mesével, vagy meserészlettel, melynek témaválasztásához a kiírók adnak egy vezérfonalat. 2011-ben az ÁTVÁLTOZÁS volt a megadott jelszó. Zoli már két éve is illusztrálta Ákossy Eszter egy meséjét e pályázat keretein belül, de idén rábeszélt, hogy próbálkozzak meg én az írással, s némi hezitálás után  belevágtam. Az eredmény lett a Mag-mese, mely nagy örömünkre bekerült a legjobbak közé, és egy részletét a 2011-s Aranyvackor katalógusban is közzétették. Szeretnénk könyvformában is látni, ezért kiadót keresünk a megjelentetésre.



Egy kis részlet a meséből:

"Délután könnyű pelyhek szállingóztak alá, és egy óra múlva már vékony fehér szőnyeg takarta a földet. A madarak lába apró csillagokat rajzolt a hóba, az árnyékok eltűntek a puha, fehér derengésben. A hó csak egyre esett, és esett. Lassan ellepte a lapos követ, mely alatt a napraforgómag elszunnyadt. Az elmúlt két nap izgalmai és az előző nyugtalan éjszaka rettenetesen kimerítették, és mintha feneketlen kútba esne, mély álomba zuhant.
Kinn már zuhogott a hó, minden élőlény elcsitult. Az emberek közelebb húzódtak a kályhákhoz, a kutyák összegömbölyödtek az ólakban, a macskák – feledve korábbi civódásaikat – egymáshoz bújtak a kémények mellett. Az egerek a szénában kerestek menedéket, és a kis madarak faágak védett fedezékébe húzódtak.
Másnapra ragyogó fehérbe öltözött a vidék, és a pompás hó-bundát még sokáig megőrizte a csikorgó hideg. A gyerekek szánkóztak, hócsatáztak, fagytól pirosra csípett kézzel hóembert építettek, de nem feledkeztek meg a madarakról sem. Keményre taposták a havat az etető alatt, ahogy szorgalmasan hordták az eleséget a tél kis koldusainak.
A kis mag, minderről semmit sem sejtve csak aludt, és aludt.
Teltek a hetek, hónapok. Esett a hó, aztán sütött a nap, majd egyre kevesebb hó esett, és egyre többször sütött a nap. A hó elkezdett lucskosodni, mindenhol tócsák nőttek, mert a föld nem bírta elnyelni a rengeteg vizet.
A napraforgómag ébredezni kezdett.
Arra eszmélt, hogy teljesen elgémberedve ázik a hólében. Óriásit nyújtózkodott. Reccs – megrepedt rajta a héj.
– Mifene – vizsgálta meg ijedten elszakadt kabátját.
Nem sokat törődött azonban vele, mert rettentő, csillapíthatatlan szomjúságot érzett. Nagyot kortyolt a vízből, és ettől a héj teljesen levált róla. Mint két kis csónakocska hevert a nedves földön a kettényílt burok. Eddig védte a hidegtől, melegtől, ütődéstől, de most már nem volt rá szüksége. Olyan jó érzés volt, hogy megszabadult tőlük!
– Még, még – szakadt fel benne az eddig ismeretlen vágy, hogy induljon, növekedjen, tapasztaljon. Hogy éljen.
Lábával a földben keresett hasadékot, mert érezte, hogy a mélyben több víz van. Karjával a rés felé nyújtózott, mindennél jobban kívánta a napfényt. A lapos kő, mely eddig menedéke, rejteke volt, most börtönévé vált.
– Hogy lehetne innen kiszabadulni! – nyögött a kő súlya alatt. – A napot, a napot akarom látni!
Hátát nekivetette a kőnek, amitől a kő – s ezt a kis mag is csak nehezen hitte el – megmozdult. Összeszedte minden erejét, és nagyot taszított rajta. A lapos kő az oldalára fordult. A mag még zihálva az erőfeszítéstől feltekintett, és mámorító érzés öntötte el. Felette semmi egyéb nem volt, csak a kék ég, és a szikrázó nap.
– Szabad vagyok!
Közben észrevétlenül bámulatos átalakuláson ment át. Lába, akarom mondani: gyökere már mélyen hatolt a földbe, csúcsán két apró levélke pattant ki. A magban szunnyadó élet kicsírázott, kibontakozott. Hősünknek tetszett ez a változás, ide-oda billegett, kellette magát. Élvezte karcsú derekát, gyönyörködött zöld kalapkáiban.
Ahogy teltek a napok, egyre erősebb, egyre nagyobb lett. Alaposan megnyúlott, és a szárán újabb levélkéket hozott. Szívta magába a napfényt, hajladozott a lágy tavaszi szélben, közben a szívében új reménység ébredt.
Egy reggel, mikor a kislány és édesanyja számba vették a kertben nyíló virágokat, rátaláltak a napraforgóra is.
– Anya, nézd, mi ez?
– Talán elhullott egy mag a madáretetőből, és a cinkék nem találtak rá. Kihajtott, s ha meghagyjuk, szép sárga virágot fog hozni.
Attól a naptól kezdve a kislány vigyázott a napraforgóra. Ha szárazság volt, megöntözte, és körberakta kis kövekkel, nehogy az apja véletlenül lekaszálja a fűnyíróval. A napraforgó óriásira nőtt. Csúcsán bimbót nevelt, mely pont egy magasságban volt a madáretetővel. Az etető most üresen himbálózott a faágon. De ha ott is lettek volna a madarak, ugyan mit árthattak már a mi napraforgónknak?
Aznap reggel ragyogó napsütésre ébredt a világ.
A sziporkázó fényben mintha még egy nap szórta volna sugarait az udvaron, a madáretető mellett. Teljes pompájában állt ott a napraforgó. A nap aranyruhába öltöztette, fejére sárga sziromkoszorút illesztett, és az enyhe szellő lassú táncra kérte fel. Ma ő lett az udvar királynője. Mindenki az ő szépségét csodálta, és aki csak meglátta, halkan sóhajtott. Ó, de gyönyörű! Ó, de fenséges!
Ő méltóságteljesen fogadta a bókokat. Élvezte a méhek rajongó döngicsélését, és lelkét boldogság töltötte el, mert mélyen, legbelül megérezte apró mag-gyermekeit. Kicsik voltak még és zöldek, mégis magukban hordozták az új élet ígéretét."






2012. május 20., vasárnap

Apa játszik...

... és keze alatt manóváras homokozó, madárkás házszámtábla, macskás kolomp, babaház születik. Vagy éppen baromfiól.































2012. május 19., szombat

Halacskás mozaik

Fellazult járólapok helyére készült ez a halacskás mozaik egy holland házaspár konyhájába. 









Ugyanennél a háznál, a teraszon készültek az alábbi fényképek egy korábbi kültéri kombinált kemence +  grillező +   takaréktűzhelyről. Öröm látni, hogy ilyen megbecsült, szép állapotban van ez a közel 10 éve épített kemence.







2012. május 2., szerda

Egy konyha születése

Az alábbiakban szeretném bemutatni képekben, hogyan teremtődik  meg négy üres fal között egy igazán meleg hangulatú konyha. Az én részem a munkában a kályha megépítése, valamint a mozaikok elkészítése volt. A gyönyörűen kivitelezett konyhabútort egy asztalos barátom tervezte és készítette. 

 Elkészült a kályha. Hogy mennyire friss, azt a vizes tetején látni. A baloldali falon már felvázolva a mozaik.

 A kályhából kígyózik ki a tűz, 

ami találkozik a leendő mosogatóból kicsapó vízzel.

Festés után minden elnyeri végleges kontúrját. A konyhát már bebútorozták, de a szemközti falról még nagyon hiányzik valami.

 Igen. Így teljes a kép! 
A négytagú család végre teljesen birtokba vehette az új konyhát.

Mozaik és bútor tökéletes egységben él együtt. 


 Egyediek az aprólékos és gondos munkával elkészített intarziás szekrényajtók stilizált tulipánjai,

akárcsak a többi motívum.